2008. november 1. - Szombat, Mindenszentek

Abban az időben:
Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje
gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést
nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva
mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!"
Mt 5,1-12a

Elmélkedés:

Csodálod vagy követed?
A kis Eszterről már régen meséltem történetet. Valójában most sem róla
szeretnék beszélni, hanem a bátyjáról, akit Marcinak hívtak. Általában a
vasárnap esti misére jöttek édesanyjukkal, az apukájuk sajnos ritkábban
jött velük. A nyári estéken a mise kezdetére több koldus is megjelent a
templomkapuban, abban a reményben, hogy perselybe szánt pénzecske egy
részét megszerezhetik jóravaló emberektől. A mise végét már nem is szokták
megvárni. Marci mindig bosszankodott miattuk, nem tetszett neki, hogy
piszkos ruhában vannak, ápolatlanok és pénzt kéregetnek az emberektől.
Néha egy-egy gúnyos megjegyzés is kiszaladt a száján, persze vigyázott,
hogy anyja ne hallja meg. Egy baráti beszélgetésünk során szóba kerültek a
koldusok, s rögtön észrevettem, hogy bizony nem szívleli őket. Felidéztem
neki védőszentjének, Szent Mártonnak a példáját, aki katonaként
megosztotta a köpenyét a téli hidegben fagyoskodó koldussal. A számára is
jól ismert történet végén megkérdeztem tőle: "Ugye, milyen csodálatos,
amit Márton tett? Tudnád-e őt követni?" Mire Marci humorosan a következőt
válaszolta: "Én inkább maradok a csodálatnál, de követni nem fogom."

A mai ünnepen a földi egyház tagjaiként a mennyei egyház tagjaira
figyelünk, azokra az emberekre, akik eljutottak az üdvösségre. Példaképek
ők számunkra, hiszen ahová eljutottak, oda szeretnénk mi is kerülni, a
mennyországba. Amit a kis Marci viccesen mondott, azt sok ember sajnos
komolyan gondolja mostanában. Sokan csodálják a szenteket, de ennél többre
nem vágyakoznak. Úgy gondolják, hogy a szentek életpéldája követhetetlen
számukra, s gyengének érzik magukat ehhez. A szentek esetében érdemes
megnéznünk, hogy mi áll az olykor látványos cselekedetek és hősies
helytállások, máskor a csendes szemlélődés hátterében. És ez a lelki
kincs, amely közös minden szentnél, nem más, mint a Jézus iránti egyszerű
szeretet. Ez ösztönzi őket arra, hogy egyszer rendkívüli jótettet
tegyenek, máskor pedig csendesen, alázatosan, engedelmesen az Úr kezébe
tegyék életüket. A szentek nem a maguk által elképzelt boldogság után
szaladtak, hanem elfogadták azt a boldogságot, amit Isten ad. Ezért
vállalták a lelki szegénységet, a sírást, a nélkülözést és az üldözést. És
ezért akartak szelídek lenni, békére törekedni, ezért akarták tisztán
megőrizni a szívüket. Megtalálták az igazi boldogságot és elnyerték az
örök boldogságot is, mert legfőbb céljuk az volt, hogy szeressék Jézust.

Ki az közülünk, aki ne tudná szeretni Jézust? Ki az, aki ne tudná követni
a szenteket Jézus szeretetében? Az életszentség útja a szeretet útja. Ki
ne tudna közülünk ezen az úton, a szeretet útján járni? Mi akadályozhat
meg minket ebben? Az életszentségre törekvés azt jelenti számomra, hogy
egyre jobban igyekszem szeretni Istent
és egyre közelebb szeretnék kerülni hozzá.

És itt jön a nagy nehézség. Minél jobban engedem, hogy Isten magához
vonzzon engem, minél közelebb érzem magam a szent Istenhez, annál
bűnösebbnek látom magamat. Ha nem így van, akkor az életszentség útja
helyett az önhittség és beképzeltség útjára tévedtem. A szent Isten
közelében tehát bűnösnek érezzük magunkat. Ugyanakkor a szent Isten
közelsége olyan lelki erő, amely a bűnös embert szentté képes alakítani.
Ezen a pontos megérthetjük, hogy az életszentség nem egy olyan állapot,
amit könnyen el lehet érni. Senki sem állíthatja magáról, hogy ő már
elérte az életszentséget. Az életszentség vágy és törekvés marad bennünk
mindig, s majd Isten eldönti rólunk halálunk után, hogy mit sikerült
megvalósítanunk belőle.

Induljunk el bátran az életszentség útján! Induljunk el a szeretet útján!
(Horváth István Sándor)

Imádság:
Igazán szomorú dolog, hogy olyan nagyra vagyunk egyes dolgokkal, amiket,
Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly
nagy számmal volnának is!
Boldogok azok, akik nagy tetteket vihetnek végbe a Te dicsőségedre! Ó,
Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz!
Avilai Szent Teréz