Véleményem szerint minden, hangsúlyozom, minden probléma mögött egy dolgot biztos megtalálhatunk: a félelmet. A félelem többnyire láthatatlan, mert jellegéből adódóan rejtőzködik. Ki vallaná be egy ilyen világban, akár önmagának, hogy fél? Ezért mindenki mindent megtesz azért, hogy palástolja, még önmaga előtt is. A félelem pedig mosolyogva csücsül a mélyben tovább.
Elég nehéz olyan dologgal szembenézni, amiről nem szívesen veszünk tudomást. Valószínűleg ennek az oka is egyfajta félelem, a mégpedig a gyávaság. A félelem jól bebetonozta magát. Minden cselekedetünkben, a gondolatainkban benne van és végzi dolgát, játsza a szerepét, de nagyon nehéz konkrétan azonosítani. A különbség akkor lenne érezhető, ha teljesen eltűnne. Ehhez nagy életmód- és szemléletváltásra van szükség, mivel az élet sok területéről, például a médiából is folyamatosan áramlanak a félelmet megerősítő információk.
A félelem alapjait gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Nem más ez, mint egy beidegződés, amely aztán keveredik az érzésskálánkkal. Ebből a keveredésből aztán érdekes kereszteződések alakulnak ki. (félelem+hatalomvágy=agresszió; félelem+birtoklási vágy=féltékenység; stb.) Mivel ezt tekintjük mindennapi életünkre jellemzőknek, ezért ezeket is tekintjük normálisnak.
Máshol azonban ez sok helyen másképp van, és összehasonlítva más kultúrákkal érdekes megfigyelés tehető. A mi félelmeink gyökere szerintem a halálfélelemben keresendő. A halálfélelem azonban véleményem szerint csak egy világszemlélet következménye. Könnyen lehet, hogy komoly hatása is van ennek a civilizációnkra, mégpedig például a nagy tempójú technikai fejlődésben. (Lehetőleg mindent, amit lehet az életben.) Ha ez igaz, akkor megtaláltuk ebben a "rosszban" is a "jót", ám a technikai fejlődéssel a társadalom mozgástere is megváltozott. A emberiség történelmében már számtalan uralkodó világszemlélet létezett, ma a tudományé ez a szerep. A tudomány pedig azt mondja, hogy egy életünk van. Ha pedig csak egy életünk van, akkor az ego erősödik, mert mindent ebben az életben szeretne elérni. És félti, amit elért, nem akar tőle megválni.
Az élet célja, hogy tanuljunk, tapasztaljunk és közben élvezzük azt. Ha az ember fél, már nem tudja az életet úgy élvezni, ahogy lehetne. A félelem nagy úr, de aki legyőzi, szabad emberré válik. A félelem rabságában az ember folyamatosan aggódik, túl komolyan veszi önmagát, bezárkózik, eltávolodik a többiektől, vagy épp egészségtelenül közeli (betonbiztonsági) állapotra törekszik valakihez, vagy valamihez. A félelem valójában egy negatív energiarezgés, mely blokkolja életünket (és persze a környezetünkét, akikre hatással vagyunk), lehetőségeinket. Az életben való érvényesülésben nagyon komoly hátráltató tényező lehet, ha valaki rezgésében a félelem megjelenik. Hogy ezt a rezgést jobban megértsük: a kutyák más tartományban érzékelnek és kommunikálnak, mint az emberek. Minden kutya megérzi, ha félnek tőle, mert érzékeli az adott ember felől a félelem energiarezgését. Ugyanígy az emberek is érzékelik, csak - a kutyáktól eltérően - a nagy többségben ez nem tudatosul, csak a megérzés valamely szintjére kerül.
A félelem tehát blokkolja a megvalósulást. Úgy blokkolja, hogy negatív "programozási" környezetbe helyezi az eseményeket, ezáltal behívja őket az életünkbe. Egyszerűen azzal, hogy folyamatosan rá gondolunk (aggódás). Ami egy csapdába is vezethet, mert ahogy történnek velünk a negatív események, további aggódást, félelmet szülhetnek.
Hogy lehetne ezen változtatni? Mivel a kiút (és egyáltalán az "út") keresése minden ember életében egyedi, ezt senki nem tudja megmondani a kérdezőn kívül. Arra viszont - a teljesség igénye nélkül - kísérletet lehet tenni, hogy néhány lehetséges irány felvázolódjon, amerre indulni lehet.
Nézzük logikai nézőpont felől a kérdést. Ha félek, akkor már nem élek igazán. Korlátozom a lehetőségeim, mert nem a sikereket keresem, hanem a kudarcokat akarom elkerülni. Fő törekvés egy "gubó" biztonsági zóna, miközben a fejlődés lassú, a célok az álmok szintén maradnak. Az élet megélése így minimális szintűvé válik. Nem véletlenül tartották az indiánok a következőt: Élj úgy, mintha a mai napod lenne életed utolsó napja! Ha ezt megszokod, teljes életet fogsz élni mindennapjaidban, és rájössz: a haláltól való félelem nem más, mint egy illúzió. Innentől megváltozott az életed.
Azok közül, akik ennél spirituálisabban gondolkodnak, sokan tudják, hogy a halál valaminek a végét és egy új kezdetét jelenti. Aki fél tőle, a saját - egyetemes - fejlődését lassítja.
Összefoglalva:
Elég nehéz olyan dologgal szembenézni, amiről nem szívesen veszünk tudomást. Valószínűleg ennek az oka is egyfajta félelem, a mégpedig a gyávaság. A félelem jól bebetonozta magát. Minden cselekedetünkben, a gondolatainkban benne van és végzi dolgát, játsza a szerepét, de nagyon nehéz konkrétan azonosítani. A különbség akkor lenne érezhető, ha teljesen eltűnne. Ehhez nagy életmód- és szemléletváltásra van szükség, mivel az élet sok területéről, például a médiából is folyamatosan áramlanak a félelmet megerősítő információk.
A félelem alapjait gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Nem más ez, mint egy beidegződés, amely aztán keveredik az érzésskálánkkal. Ebből a keveredésből aztán érdekes kereszteződések alakulnak ki. (félelem+hatalomvágy=agresszió; félelem+birtoklási vágy=féltékenység; stb.) Mivel ezt tekintjük mindennapi életünkre jellemzőknek, ezért ezeket is tekintjük normálisnak.
Máshol azonban ez sok helyen másképp van, és összehasonlítva más kultúrákkal érdekes megfigyelés tehető. A mi félelmeink gyökere szerintem a halálfélelemben keresendő. A halálfélelem azonban véleményem szerint csak egy világszemlélet következménye. Könnyen lehet, hogy komoly hatása is van ennek a civilizációnkra, mégpedig például a nagy tempójú technikai fejlődésben. (Lehetőleg mindent, amit lehet az életben.) Ha ez igaz, akkor megtaláltuk ebben a "rosszban" is a "jót", ám a technikai fejlődéssel a társadalom mozgástere is megváltozott. A emberiség történelmében már számtalan uralkodó világszemlélet létezett, ma a tudományé ez a szerep. A tudomány pedig azt mondja, hogy egy életünk van. Ha pedig csak egy életünk van, akkor az ego erősödik, mert mindent ebben az életben szeretne elérni. És félti, amit elért, nem akar tőle megválni.
Az élet célja, hogy tanuljunk, tapasztaljunk és közben élvezzük azt. Ha az ember fél, már nem tudja az életet úgy élvezni, ahogy lehetne. A félelem nagy úr, de aki legyőzi, szabad emberré válik. A félelem rabságában az ember folyamatosan aggódik, túl komolyan veszi önmagát, bezárkózik, eltávolodik a többiektől, vagy épp egészségtelenül közeli (betonbiztonsági) állapotra törekszik valakihez, vagy valamihez. A félelem valójában egy negatív energiarezgés, mely blokkolja életünket (és persze a környezetünkét, akikre hatással vagyunk), lehetőségeinket. Az életben való érvényesülésben nagyon komoly hátráltató tényező lehet, ha valaki rezgésében a félelem megjelenik. Hogy ezt a rezgést jobban megértsük: a kutyák más tartományban érzékelnek és kommunikálnak, mint az emberek. Minden kutya megérzi, ha félnek tőle, mert érzékeli az adott ember felől a félelem energiarezgését. Ugyanígy az emberek is érzékelik, csak - a kutyáktól eltérően - a nagy többségben ez nem tudatosul, csak a megérzés valamely szintjére kerül.
A félelem tehát blokkolja a megvalósulást. Úgy blokkolja, hogy negatív "programozási" környezetbe helyezi az eseményeket, ezáltal behívja őket az életünkbe. Egyszerűen azzal, hogy folyamatosan rá gondolunk (aggódás). Ami egy csapdába is vezethet, mert ahogy történnek velünk a negatív események, további aggódást, félelmet szülhetnek.
Hogy lehetne ezen változtatni? Mivel a kiút (és egyáltalán az "út") keresése minden ember életében egyedi, ezt senki nem tudja megmondani a kérdezőn kívül. Arra viszont - a teljesség igénye nélkül - kísérletet lehet tenni, hogy néhány lehetséges irány felvázolódjon, amerre indulni lehet.
Nézzük logikai nézőpont felől a kérdést. Ha félek, akkor már nem élek igazán. Korlátozom a lehetőségeim, mert nem a sikereket keresem, hanem a kudarcokat akarom elkerülni. Fő törekvés egy "gubó" biztonsági zóna, miközben a fejlődés lassú, a célok az álmok szintén maradnak. Az élet megélése így minimális szintűvé válik. Nem véletlenül tartották az indiánok a következőt: Élj úgy, mintha a mai napod lenne életed utolsó napja! Ha ezt megszokod, teljes életet fogsz élni mindennapjaidban, és rájössz: a haláltól való félelem nem más, mint egy illúzió. Innentől megváltozott az életed.
Azok közül, akik ennél spirituálisabban gondolkodnak, sokan tudják, hogy a halál valaminek a végét és egy új kezdetét jelenti. Aki fél tőle, a saját - egyetemes - fejlődését lassítja.
Összefoglalva:
A félelem úgy teszi tönkre az életet,
mint a lezuhanástól való rettegés a repülőút élményét.
mint a lezuhanástól való rettegés a repülőút élményét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése