1 - Félig üres?-Félig tele?

Ahhoz, hogy az életünk, életmódunk megváltoztatásának gondolata bennünk fölmerüljön, felismerések szükségesek. Annak felismerése, hogy a jelenlegi helyzetben nem érezzük magunkat jól a bőrünkben. Annak felismerése, hogy lehet ezen változtatni. Annak a felismerése, hogy képesek vagyunk erre. Valamint annak a felismerése, hogy ezt meg is akarjuk tenni. Ezek közül egyik sem külső tényezőtől függ.

Ahhoz, hogy az életmódunk az általunk kívánt irányba változzon, először saját magunkban kell körbenéznünk. Az érzések bennünk keletkeznek. Minden attól függ, hogy éljük meg azokat a történéseket, eseményeket, amik történnek velünk. Minden mitőlünk függ. A klasszikus példa talán jobban rávilágít, mit is szeretnék ezzel mondani. Tegye fel magának mindenki a kérdést: ha látnánk egy poharat, melyben a víz szintje pont a pohár közepéig ér, mit mondanánk rá? Félig üres? Félig tele van? Két véglet. Pedig ugyanazt látjuk. Csak másképp éljük meg a látványt.

Hallottam egyszer valakitől: minden, ami történik velem, csodálatos. Nagyon megfogott, mert az élet feltétlen szeretete áradt ki, csak ebből az egy mondatból. Most már örülök annak is, ha rossz dolgok történnek velem, még ha az adott pillanatban ezt nem is így élem meg. Hogy miért? Két okból. Az egyik, hogy élek és érzek. A másikat kicsit hosszabban fejtem ki.

A dolgok, amik velünk történnek, lehetnek jók és lehetnek rosszak. A jót könnyű észrevenni, de ki gondolt már abba bele, hogy a rossz dolgok is lehetnek jók? Mi késztetne minket változásra, ha csak csupa jó dolog történne? Egyrészről egy idő után abba is bele lehet unni, másrészről a fejlődést - legyen az akár belső, akár külső - mindig egy helyzetből történő változtatás igénye ihleti. Ilyen igények pedig ritkán merülnek fel akkor, amikor minden szép, minden jó, és mindennel meg vagyunk elégedve. Az életünk pedig folyamatos tanulásból és fejlődésből áll, amiket sikeres időszakok és hullámvölgyek jellemeznek. Ha sikeresek vagyunk, élvezzük azt! Ha hullámvölgyben vagyunk, örüljünk neki, mert lehetőséget kaptunk arra, hogy fejlődjünk, tanuljunk az általunk elkövetett hibákból és változzunk. Minél hamarabb megtaláljuk belőle a helyes utat, annál hamarabb jön az újabb siker.

A véleményem tehát az, hogy egy rossz dolog lehet jó is, kérdés, milyen időintervallumból tekintünk rá. Emlékezzünk csak: utólag minden megszépül. Nem csak azért, mert az emberi agy könnyen elfelejti a történések negatív aspektusait, hanem azért is, mert lehet hogy ha az az esemény nem következik be, még mindig ott lennénk, abban a helyzetben. Ha az ember rövid távban gondolkodik, akkor választódnak a dolgok ennyire szét a végletekig: a jó dolgok azonnal észrevehetők, és ha rossz dolog történik, általában azt is ebből a nézőpontból vizsgáljuk. Talán emiatt is boldogtalanok olyan sokan. Nem látjuk a rossz dolgokban a jó felé az irányt, hanem azonnal elkezdünk keseregni és agyonsajnálni magunkat.

Rosszabb esetben a külvilágot hibáztatjuk, mindent és mindenki mást. Ez pedig gyűlöletet szül, ami egyenes út egy nagy és hosszú hullámvölgybe. Valójában az ilyen embernek nagy szeretetigénye van, de hogy várhatná el a külvilágtól, hogy szeresse, ha ő maga nem képes erre? Önmagunk szeretetéhez nagy bátorság kell, amit sokan összekevernek az egoizmussal, ami pedig gyávaságra vall. Bátor dolog önmagunkat megismerni és önmagunkkal szemben őszintének lenni. Önmagunkkal szemben gyáva dolog a saját hibáinkkal történő szembenézés helyett azok szőnyeg alá söprése.

Tehát ha úgy értelmezzük, hogy a jelenlegi helyzet, amiből változtatni akarunk, csak egy jelzés, felhívás a változásra, akkor megtettük az első lépést. Ha az energiáinkat nem szórjuk el arra, hogy ezt megnehezítsük magunknak (kesergés, önsajnálat, gyűlölet), hanem önmagunk megerősítésére fókuszáljuk (önismeret, szeretet), már megtettük a második lépést. Ha igazán megismertük magunkat, tudjuk, hogy nincs lehetetlen, csak kishitűség, akkor visszaszereztük önbizalmunkat. Ha pedig már el is hisszük, hogy képesek vagyunk azt a változást elérni, amit szeretnénk, már el is indultunk az úton. Ha már meg van az elhatározás, ott már nincs sok helye sem a félelemnek, sem a kétségeknek. Onnantól már egy új kaland vár ránk, aminek a kezdetén ünnepelhetjük a régi időszak végét és az új kezdetét.

Affelől pedig kétségünk se legyen, hogy ugyanez történik ennek az időszaknak a végén is, csak már egy új minőségi szinten.