A hóhér akasztása 2. rész

A szerző kizárolagos tulajdona, engedélyével lett közölve! Másik weboldalra nem vihető!

Akasztják a hóhért, mondta viccesen a szomszédasszonyom, amikor elmondtam, kórházba megyek egy infúzió kúrára... Ott álltam a kórház folyosóján, a vizsgáló előtt. Már nyoma sem volt a beutaló miatti izgalomnak, amikor beszólítottak. Számomra ismeretlen, fiatal doktornő kínált hellyel, majd maga elé vette az összes leletemet. Ami először feltűnt, hogy türelmesen végig olvasta, és kérdezett. Többször olvastam, hogy senkit nem érdekli a beteg, rá sem figyelnek, semmibe veszik. Talán ettől féltem én is. Szerencsém volt, itt a türelem, figyelem volt jelen. Egy nagyon szimpatikus adminisztrátor egyeztette az anamnézis lapomat, akinek a figyelmét nem kerülte el, egy 1985-ös, fontos esemény kimaradása, az általam ismertetett kórelőzményből. Milyen érdekes, itt mindenki figyel mindenkire. Aztán jött a vizsgálat. Ilyen alapos, vizsgálatra, talán intenzív osztályos koromból emlékszem. A doktornő alapossága, megnyugtatóan hatott, úgy éreztem, már félig meg is gyógyultam. A lázlapomra felvezette az összes gyógyszerem, infúzióimat, majd közölte, a főorvos asszony hamarosan megvizsgál, utána megkezdjük a kezelést. A folyóson ültem, és vártam türelmesen. Hallgattam a csendet. Igen, a csendet, mert ezen az osztályon csend volt. Mindenki tette a dolgát. Vártunk többen a vizsgálatra. Az egyik kórteremből, fiatal, csinos nővérke szólt az ápoló fiúnak, menjen segíteni a papit kiültetni az etetéshez, amint ezt meghallottam, jó érzés járta át a szívemet. Kiültetni…, nem pár kanállal meg etetni, hanem kiültetni. Lehet, hogy ez csak nekem jelent sokat, de aki tudja, mit jelent egy fekvő beteget mobilizálni, mozgatni, az azt is tudja, hogy ez, nagy odafigyelést jelent, a beteg további gyógyulásának az elősegítésében. Tehát, itt így megy a kezelés, ápolás, konstatáltam, örömmel. Akkor itt minden rendben van, jó helyen vagyok, mert itt a beteg az első. Másik gondolatom, szomorúan hasított belém. Ez a kis fiatal nővér, talán harminc év múlva itt ül majd ezen a folyosón, infúzióra várva, a gerincsérve miatt. Ezt a betegséget nem igen ússzák meg, azok, aki betegágy mellett szolgálnak, mert itt bizony az emelgetés elmaradhatatlan, szoktuk is mondani, ez együtt jár, a munkánkkal, hívatásunkkal. Aztán, megjött a főorvos asszony. Ami azonnal meglepett, most is a keresztnevemen szólított, ami nagyon jól esett. Valamikor egy folyosón dolgoztunk. A mellékvesevelő daganatom kezdetekor, volt egy rosszullétem, mikor járásképtelenné váltam, nem tudtam megállni, erős szédülésem miatt, akkor feküdtem az osztályon, ahol szakorvosként, ő kezelt. Neki köszönhettem, hogy ismét munkaképessé váltam. Amikor osztályvezetői kinevezését hallottam, tudtam, hogy ez az osztály sokat fog előre lépni, az Ő vezetése alatt. Aztán, évtizedekig nem találkoztunk, csak tavaly, amikor szintén egy infúzió sorozaton voltam, a gerincemmel. A főorvos asszony is alaposan megvizsgált. Visszakérdezett évtizedes eseményre, az alapbetegségemmel kapcsolatban, mindenre emlékezett. Így már értem, az osztály rendkívül korrekt működését. Mindig jó híre volt ennek az osztályának, hát nem is csodálkozom rajta. Elköszöntünk, hétfőn felülvizsgálat lesz, újra megvizsgál. Amikor a szobába értem, már egyedül voltam. Aztán, jött az infúzió. A nővérke pontosan szúrt, megtalálta azt a vénát, amivel kevesen próbálkoznának. Szép lassan csöpögött az éltető konyhasó oldat, gyógyszerekkel kombinálva, ellátva az egész testemet, a gyógyulást biztosító medicinával. Miközben folytak a cseppek, elgondolkodtam. Találkoztam egy fiatal doktornővel, most életemben először. Nem tudta, ki vagyok. Ezt az alaposságot, kedvességet és figyelmet tanítani lehet. Van egy adminisztrátor, aki nem csak azt pötyögteti be, amit diktálnak, hanem figyel, a betegre, talán nagyon is…. Eszembe jutott a saját példám, én is egy irodában kezdtem a kórházban, aztán osztályos adminisztrátorként kerültem, beteg közelbe, ott érintett meg az ápolás szeretete, alázata, és szolgálata. Egy hasonlóság, mert aki így figyel a betegre, mint ő, lehet, hogy őt is megérinti egyszer, az ápolás szele… A lélek hangja…, című cikkem erről szól, hogyan váltóztatta meg az életemet, egy vérző szülőnő életéért folytatott harc, hogyan cseréltem fel az irodát, a betegágy melletti nehéz, de csodálatos hívatásra. Itt van, egy fiatal nővér, aki ismeri a feladatát, felelősségét egy idős fekvő beteg gyógyulásának elősegítésében, aki nem csak etet, hanem kiültetve teszi ezt, a betegével. Peregtek az emlékek, nem sok minden változott az elmúlt évtizedekben, az ápolásban, a beteg centrikusságban, ebben a kórházban. Súlyponti kórházként, az egyik legnagyobb leépítést szenvedte el a kórház. Harmincszázalékos ágyszám leépítés, beleértve intenzív ágyakat is, utcára került dolgozók, elavult műszerek, kopott ágyak. Ami megmaradt, a legfontosabb, a betegek iránti elkötelezettség, a hivatástudat, alázat és a szolgálat. Azt hiszem, ahol ez jelen van, ott van remény, mert a betegek ilyen körülmények között meg gyógyulnak. Talán idáig jutottam, amikor az utolsó csepp folyadék az üvegből a vékony csőbe jutott. Nem kellett csengetni, kiabálni, mert a nővérke pontosan megjelent az ajtóban, kihúzta a tűt a kezemből, érdeklődött hogy létem után, majd, „váljon egészségére” jó kívánságával, leragasztotta a tű helyét, és megmondta, holnap mikor jelentkezzek. Felkeltem, összehajtottam, az egyszer használatos lepedőmet, majd elindultam haza. A liftre vártam, amikor a másik főorvos asszonnyal találkoztam. Ővele sem találkoztam évtizedekig. Köszönésem, barátságosan fogadta. Megérkezett a betegek liftje, beléptem. A főorvos asszony is belépett, majd pár szót váltottunk, aztán elköszöntünk, mert Ő megérkezett, a szakrendelő felé vette útját. Mikor, én is kiszálltam, valóban úgy éreztem, szárnyalok, mert olyan élménnyel mentem haza, amihez hasonlót, akkor éreztem, amikor egy betegünk egészségét visszakapva, búcsút intett nekünk az ajtóból. Holnap ismét megyek, reménykedve, hogy én is egyszer vidám búcsút intek az áldozatos munkájukat végzőknek, a gyógyulásom köszöneteként. Folyt. köv. ekpafat rovata (ekpafat.virtus.hu)