Csendesedj el és hallgasd a zenét:
A nap már szórta sugarait a szoba falára, mikor Tereza felébredt. Úgy döntött pihen még kicsit, majd megkezdi a háziasszonyok napi teendőit. Már egy hete, barátkozik nyugdíjas életével. Nem érzi jól magát, valami nagyon hiányzik az életéből, és ezek a betegek. Úgy jött el, hogy némelyiküktől, el sem búcsúzhatott, mert nem voltak olyan állapotban, hogy megértették volna a szavait.Tegnap este nem bírta tovább, betelefonált és megkérdezte, hogyan haladnak az életért folyó harcban, annak a fiatal lánynak az esetében, akinél, vastagbél műtét utáni szövődmény lépett fel, és vált válságosra az állapota. Örült a jó hírnek, úgy néz ki sikerül?
Az utolsó napon, végig simogatta állandó, fáradhatatlan ?munkatársait?, a lélegeztetőgépet, a monitort, és az egyéb kiegészítőket. Elválaszthatatlanok voltak egymástól, nélkülük szolgálata, eredménytelen lett volna. Szerette a gépeket, hozzátartozott a munkájához, az életéhez.
Néhány nappal, búcsúzása előtt, ismerős beteget hoztak az osztályra, idős hölgy volt, arcának egyik oldala eltorzulva, a vonásait megtartva, ismerhette fel Tereza, azt a mindig vasalt ruhájú, fejkendős nénit, aki férjével hetente végig megy azon az utcán, ahol Tereza lakik. A férfi egyik kezében fonott kosár, hófehér ruhával letakarva, másik kezével asszonya kezét fogja. Néha, a belvárosba vezető utca padján meg pihennek a hosszú útjuk közben. Nem házalnak, árúikat, házhoz viszik. Egyik alkalommal éppen munkába indult Tereza, mikor találkozott velük, nehéznek tűnt a kosár, a bácsi hosszan sípoló légzését hallva, elkérte a kosarat, segít egy darabig, amíg közös az útjuk. Szabadkoztak, szinte zavarban voltak, nem szoktak ők ahhoz, hogy csak úgy, valaki kivegye a kezükből, a terhet. Terezának sikerült meggyőzni őket, így együtt folytatták az útjukat.
Ekkor mesélték el a rövid történetüket. Van egy kis földjük, amit szüleik elvett földjei után kaptak a kárpótláskor. Földműves családba születtek, mind a ketten, tudnak a földdel bánni, így eszükbe sem jutott elkótyavetyélni. Örültek a földnek nagyon, jó gazda módjára el is kezdték művelni. Nem sok pénzt tudtak összegyűjteni, a tsz.-ben nem mérték bőven a forintot, hiába spóroltak, nehezen gyűlt a tartalék, mert két gyereket tanítattak. A lányuk gyógyszerész lett, messze más vidékre vitte a szerelem, és a munka. A fiuk, itt bent lakik a városban, őbelőle mezőgazdasági gépész lett. Évek óta nem kap munkát, nincs szükség már a mezőgazdasági szakemberre. Kényszervállalkozó lett belőle. Utazik hetente, hogy frissítse divatos ruhákkal, a kicsiny, pár négyzetméteres üzletüket. A ruhák gyűlnek, a vevő, pedig elmarad. Szegények az emberek, a butikokat felváltotta, a használtruha kereskedés. Még bíznak és remélnek, mert a menyük teljes örökségét a boltba fektették. Úgy döntöttek, ha csak annyi pénzt kihoznak egyszer belőle, amit belefektettek, másba kezdenek. Nehéz az élet manapság, mindenkinek.
Szóval, a kis megtakarított pénzükön vettek egy borjút, felnevelték, szeretgették, ahogy tehénné cseperedett, igyekezett meghálálni, a gondoskodást, bőven tejelt, szépzsíros tejet adott, ebből készítenek túrót, tejfölt, és a tyúkok is szépen tojnak, sok zöldet kapnak, ezeket jönnek eladni. Mikor a közös út végéhez értek, Tereza visszaadta a kosarat. Nagyon szépen megköszönték, azt mondták a jövő héten, vinnének egy kis túrót, tejfölt ajándékba, mert ilyen figyelmes volt hozzájuk.
Nagyon kedvesek, de minden héten én is 5 liter tejet veszek évek óta, egy ismerőstől, és készítek belőle túrót, tejfölt, de örömmel veszem, ha néha benéznek hozzám, és ott megpihennek egy kicsit, hárította el honoráriumot, Tereza.
Ekkor szólalt meg először a néni: tudja kedves, ránk fér a pihenés. Nekem egy vesém van, apuska pedig, sokszor fullad. Mindig mondja a lányom, hogy el kell menni, kivizsgáltatni magát, mert anélkül, ő nem hozhat gyógyszert neki. Tudjuk, hogy kellene, de mi lesz velem egyedül, ki látja el az állatokat. Mindent ketten csinálunk, így tudjuk vinni, a sorsunkat. Nincs nekünk annyi pénzünk, hogy segítséget fogadjunk. Tavaly volt az aranylakodalmunk, elvitte azt a kis tartalékot, látja kedves, ezt a gyűrűt akkor kaptam. Hát ez talán sokba kerülhetett, meglennék én nélküle, de örültem neki nagyon, azóta lesem teszem, kissé lesütötte szép kék szemét. Terezát meghatotta, ennek a két embernek az együvé tartozása. Ezután a beszélgetés után nem találkozott velük, csak a kórteremben látta viszont a nénit, amikor agyembólia okozta, féloldali bénulással vitték át a neurológiáról, mivel gépi lélegeztetésre volt szüksége.
Utolsó munkanapján találkozott Tereza a bácsival is, aki odalépett hozzá.
Most ismerem meg kedves, ugye maga segített a múltkor nekünk, látja, hol kell találkoznunk, de azért jó, hogy maga van itt, hoztam hálóinget, meg papucsot anyuskámnak, ne legyen itt meztelen, olyan szégyenlős szegény. Tereza elmondta, itt a betegek, a rajtuk, és bennük levő csövek miatt, csak így hozzáférhetőek, ápolhatóak. Itt mindenki így fekszik, nem tudnak hálóinget, vagy pizsamát senkire sem adni, az akadályozná az ápolási teendőiket.
Megértette, aztán még azt kérdezte: meddig adja még, ez a gép a levegőt anyuskámnak, mikor lélegzik ő maga?
Tessék beszélni a doktor úrral, én ma dolgozom utoljára, felelte lesütött szemmel, lehajtott fejjel, Tereza. Nem tudott mit mondani, látta betegének órái vannak már, itt a földi életből.
Mikor, a bácsi kijött az orvosi szobából, azt mondta: adna nekem egy széket kedves, most nem megyek el. Sötétkék öltönye, hófehér, szépen vasalt, -talán keményített- inggallérja kilátszott, a zöld védőöltözet alul.
Egy óra húsz perc múlva, a monitor visítása, és az egyenes görbe jelezte, a néni lelke visszatért a Teremtőjéhez.
Tereza, a gépeket kikapcsolta, a paravánt elhúzta, hagyott időt a búcsúzásra. Tudta, ez szabálytalan. Soha nem vétett a munkaköri-leírás ellen, de most elhagyta ezt a jó szokását, hogy ne kelljen neki kivenni bácsi kezéből, a párja kezét.
Talán öt perc múlva, kilépett a bácsi, szeméből hullottak a búcsú könnyei, majd azt mondta: köszönöm kedves, aztán elindult a kijárat felé.
Tereza ellátta a nénit, letakarta, a teakonyhába ment, meggyújtott egy gyertyát, és kérte a hazavetés angyalát, vezesse vissza, az eltávozott lelkét a Teremtőjéhez, és imába kezdett.
Ketten búcsúztak azon a napon, egyikük egy munkával eltöltött, nehéz sorsú, de boldog élettől, másikuk az évtizedek óta tartó szolgálattól.
Amint végére ért az emlékezésnek, kezébe vette a napi újságot. Mostanában a gyászjelentéseknél kezdi. Egyre több barát, ismerős távozik. Amint a gyászhírek közepére ért, látja, hogy két ismerős név van egymás mellett. A bácsié is, aki anyuskája után ment, tragikus hírtelenséggel, talán ?megszakadt a szíve?. Kegyes volt hozzájuk az Úr!
Letette az újságot, felhívta lábadozó kolleganőjét, Évát. Bejelentkezett hozzá, megkérdezte, mit vásároljon, mire van szüksége. Aztán, a konyha felé vette útját, előkészített egy ételhordót, amiben ebédet visz, Évának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése