Amikor Krisztus azt mondja...

Amikor Krisztus azt mondja: "Éhes voltam, és nem adtatok ennem" nemcsak a kenyér és a táplálék utáni éhségre utal, hanem ugyanúgy szól a szeretet utáni éhségről is. Jézus az elhagyatottságot és magányosságot saját bőrén tapasztalta meg. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ez örök fájdalom volt számára... Ugyanaz az éhség ugyanaz az elhagyatottság, ugyanaz a mellőzés: nem fogad be senki, nem szeret senki, nem kellek senkinek. Minden ilyen helyzetben élő ember az elhagyatott Krisztusra hasonlít, és ez a legnehezebb sors, ez az igazi éhség.

Ha néha testvéreinknek éhen kell halniuk, ez nem azért van, mintha Isten nem gondoskodna róluk, hanem mert te meg én nem voltunk a szeretet eszközei Isten kezében, hogy ruhát és kenyeret adtunk volna nekik. Mert nem ismertük föl Krisztust, amikor Ő rongyos éhező vagy magányos ember álruhájában vagy kitaszított gyermek képében újból közénk jött és menedéket keresett.

A halál hazatérés, de az emberek félnek a jövendőtől és ezért nem akarnak meghalni. Ha azonban beleegyezünk, ha nincs már kétség bennünk, akkor elmúlik a félelmünk. A lelkiismeret is szerepet játszik ebben: "Jobban is csinálhattam volna." Sokan úgy halnak meg ahogy éltek. A halál nem más, mint az élet folytatása, beteljesedése. Ez az élet még nem a vég, aki annak hiszi, az fél a haláltól. Ha meg lehetne győzni az embereket arról, hogy a halál nem más, mint Istenhez való hazatérés, nem lenne többé félelem.