Mátyás József: Szívekben lakozik…

A múlt pillanatai eltűnnek az időben,
Akár a könnyeink a szakadó esőben;
Gyengéd fuvallat söpör az utakon végig,
Mint a Női lélek megannyi apró végletei.

A lelket nem halványítja a messzi távolság,

Ami összeköti, forrasztja, az a barátság.
Különös a lélek, oly sok mindenre képes,
Atyánk ajándéka ez, mely nem véges.

Az Úr különlegeset teremtett, alkotott,
A Nőknek erőt, mély érzéseket adott;
E Női vállak a világ terhét is elbírják,
Betegség és bánat idején is jól hordozzák.

S mégis gyengédek, vigasztalást nyújtóak,
Panaszkodás nélkül szeretőek, aggódóak,
A könnyeik kizárólag csak az övéik,
A lélek tükrét, mély rejtelmek övezik.

Ki éppen most e sorokat olvassa,-
Talán tudja, kedves, aranyos mosolya,-
A Nők lelki szépsége szemükben játszik,
Ez a szívük kapuja, ahol a szeretet látszik.

Mátyás József írta a nők tiszteletére.