Sáfárság (3)

„Jól van, jó és hű szolgám”

Jézus tálentumokról szóló példázatában az első két intéző jutalmat kapott azért, mert megsokszorozta azt, amit a gazda rábízott. Az első így szólt az urához: „nézd, másik öt talentumot nyertem” (Máté 25:20). Ha Isten ránk bíz valamit, nem zsinegeket húzgálva ül a mennyben, hogy irányítson minket, mint valami bábokat. Szabad választásunk van. Szabadon elronthatjuk az ügyeit, vagy akár a lehető legtöbbet hozhatjuk ki belőlük. Az első két szolga azt tette a gazda pénzével, amit az elvárt tőlük. Isten nekünk adja – de nekünk kell kezelnünk. Isten nem fogja helyettünk kezelni!

Ez eléggé nyilvánvaló a harmadik szolga sorsából, aki ezt mondta: „…Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy… Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe…” (Máté 25:24-25).

Olyan volt ő, mint azok, akik azt mondják: „Isten elvárásai túl magasak. Attól félek, ha igent mondok neki, túl sokat fog követelni tőlem. Inkább csak itt maradok az oldalvonalnál, ahol biztonságban vagyok.” Ez rossz sáfárság és még rosszabb teológia. Ne hagyd, hogy bárki is meggyőzzön arról, hogy nem vagy képes arra, amit Isten kíván tőled! Az ő kegyelme által képes vagy rá! Az első két szolga tisztában volt a gazda elvárásaival – tulajdonképpen ezt jelenti jó sáfárnak lenni. Tudjuk, hogy Isten mit vár tőlünk, mert leírta Igéjében, csak olvassuk el! A gazda parancsa azért számított, mert a sáfárok munkája fontos volt. Valódi felelősségük volt, és munkájukat hűségesen végezték.

Nos, te hol állsz a hűség ranglistáján? Ha nem vagy benne biztos, vizsgáld meg magad!