November 2. Halottak napja

Drága testvéreim, gondolkodjatok el jövendő részeteken, ahogy mindenki gondol azokra a szeretteire, akik előtte távoztak el a hit jegyében és békés álommal alszanak.

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk”(1Jn 3,2). Így hát hézag van aközött, amik vagyunk és aközött, amivé leszünk.

E között a két pólus között feszül a várakozásunk és reményeink túlmutatnak a halálon is, mert a halál csak átmenet az Úrral való végső találkozás felé, mert „azt tudjuk, hogyha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van” (Jn 3,2).

A mai nap arra szólít fel minket, hogy különleges közösséget alkossunk és éljünk meg elhalt szeretteinkkel. Hittel és imával helyreállítjuk a köztük és köztünk lévő családi kapcsolatokat, ők figyelnek minket, követnek minket és segédkeznek nekünk. Ők már úgy látják az Urat, „amint van”. Így hát bátorítanak minket, hogy folytassuk utunkat, azt a zarándokutat, amely még hátra van nekünk a földön. Tény, hogy „nincsen itt maradandó hazánk” (Zsid 13,14). Fontos, hogy ne fáradjunk bele, ne veszítsük szem elől végső célunkat. Kedves megboldogultjaink ott vannak, ahová mi is megtérünk. Valóban van közös alap közöttünk, amely szomszédokká tesz minket. Ez az alap a keresztségben történő közös beavatottságunk a Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek misztériumába. Ez az a pont, ahol megérintjük egymás kezét, mert ezen a helyen, ezen a területen a halál nem létezik, csak a soha véget nem érő élet egyetlen folyama.

Amen