Ekpafat: A 0-ás kórterem 9 rész

A szerző kizárolagos tulajdona, engedélyével lett közölve! Másik weboldalra nem vihető!

Tereza útja még nem a kórházhoz vezetett, azért indult korábban, hogy meglátogassa, rég nem látott kolleganőjét és megkérdezze, nincs-e szüksége valamire. Lelkiismeret furdalást érzett, amiért csak napok múlva keresi fel, az után, hogy tudja, megjött a szövettana, ami az áttétek jelenlétét bizonyítja. Próbálta formálni magában a szavakat, mit mond majd, hogy Vilma ne lássa zavarát és sajnálatát. Akár hogyan gondolkodott semmi, nem jutott eszébe, ami megnyugtathatta volna.Vilma, mindig vidám és jó kedvű nő volt. Korán egyedül maradt a két kislányával, mert férje egy kolleganőjéhez költözött, akit később el is vett. Vilma mindent elvállalt, amit csak lehetett, volt is munkája bőven, hiszen intenzív szakápolóval mindenhol szívesen ügyelnek. Kellett a pénz, a két gyereknek sokba került a taníttatása. Ha sok volt az ügyelet, több pénz került hónap végén, a szűkös borítékba.

Nagyon jó nővér volt, szerette az embereket, a betegeket. Volt ugyan egy furcsa szokása, sokszor nevezett el beteget, ezek a keresztelések azoknak jártak ki, akik valamiért ?rászolgáltak?. Azon az osztályon, minden pillanatban jelen volt a halál, nem illet ilyet tenni.

Vilma rossz szokása, azért mégis teret kaphatott, egy-két beteg esetében, mert mi tagadás a ragadványnevek maradandóak lettek. Ez lett Tereza mentőöve, melyet most Vilma dobott neki.

Tereza, egyre szomorúbban analizálta a szövettani véleményt. Tudta, gyorsan progrediáló folyamat következik, ebben a harcban mindig alulmarad az élet, és a halál győzedelmeskedik.

Érdekes beszélgetés zajlott le kettőjük között Vilma nyugdíjas búcsúztatása után. Először hallotta Vilmát panaszkodni, most tudta meg, hogy Vilma nehezen viseli gyermekei távollétét.

Egyik lánya sem kapott állást, az egyetem elvégzése után, így mind a két gyereke Hollandiába ment dolgozni, hogy a felvett hiteleket, mielőbb vissza tudják fizetni. Szorgalmas emberekké váltak. Családot alapítottak, Anna most várja első gyermekét, Csenge, pedig már két gyermek anyukája. Minden évben hazajönnek, Vilma, évenként kétszer meglátogatta őket.

Vilma, nagyon félt a magánytól, mióta nyugdíjba kellett neki menni. Nem volt mentség, a leépítések először a nyugdíjasokat söpörte ki a kórházból. Ez így van rendjén, hiszen a fiataloknak még nagyobb szükségük van a munkára, mert a megélhetésüket csak a folyamatos munka tudja biztosítani. Hiteleiket, pedig fizetni kell, mert ha nincs munka, tető sem marad a fejük felett.

Mégis, Vilma körül ekkor változott meg minden. Egyre szótlanabb lett, magába fordult és bezárkózott. Egy, két hónapig, még eljárt a klubba, de aztán onnan is elmaradt. Teltek a hónapok, év lett belőle.

Nem beszélt senkinek a betegségéről, akkor sem, amikor szemmel látható volt a változás. Hónapok alatt fogyott le, kilenc kilót, bőre fakó lett, jellegzetes színre váltott. Senki nem merte megkérdezni, miért nem beszél magáról. Aztán futótűzként terjedt a kórházban, Vilmát azonnal meg kellett operálni, az egész gyomrát el kellett távolítani. Műtét után az intenzív osztályra került, oda, ahol több mint, egy évtizedet szolgált. Többhetes csata után, Vilma került, ki győztesen.

Ezután még jobban begubódzott, terhes volt számára a barátok látogatása is, feladni készült. Egyre gyakrabban emlegette, olyan jó lenne már neki elmenni, betöltötte a földi szerepét.

Mindkét lánya kérte, költözzön ki Hollandiába, hiszen akkor együtt lenne a család. Vilma hallani sem akart róla, mondta, neki ez a hazája, nyelvet nem beszél, és egyébként is mit keres egy haldokló idegen országban, az Ő testét, ez az anyaföld várja.

Tereza, lassította a lépteit, talán időt nyer, és eszébe jut valami, amivel a beszélgetést indíthatja. Tudta, nem jó színész, soha nem szerette a szerepeket, az őszinteséget tartotta az egyik legfontosabb erénynek, most mégis azon gondolkodik, hogyan leplezze?

Ekkor ?Vilma? segített.

Eszébe jutott, mit mesél majd el Hatalmasságról, akit Vilma nevezett el, amikor az első infarktusával feküdt náluk.

Polgári nevén, Gábornak hívják a beteget. A város nagy gyárának második embere volt, de kezében tartotta akkoriban az egész város vezetését.

Gábor, nagyon súlyos állapotban, kétszeri újraélesztéssel élte túl az első infarktusát. Amikor állapota stabilizálódott, megkezdte az osztályon is bemutatni hatalmasságát.

Vilma és Tereza volt szolgálatban, pont az infúziócseréhez készültek, kétlépésnyi távolságra az ágytól, a beteg kiabálni kezdett, ?szóljanak a Ferinek, azonnal jöjjön ide?.

Kérem, nincs itt senki, akit Ferinek hívnak, és tessék csendben beszélni, mert a többi beteg nyugalmát zavarja, próbálta csitítani Tereza.

Mi az, hogy nincs, az előbb még itt volt, a másik ágynál.

Ekkor értették meg, hogy a főorvost kéreti az úr. Szépen, próbálták megmagyarázni, hogy a főorvos úr most tud idejönni, mert altat a műtőben, de mondhattak neki bármit, nem figyelt, nem hallgatott, egyre emelkedő hangon kiabálta, majd ő rendet tesz közöttük, egyébként pedig, nincs hozzászokva, hogy senkiházi ápolók, kioktassák arról, hogy kit, hogyan szólít, neki a főorvos Feri, világos? Majd a kórházvezető megmondja, hogy ki ő, és milyen hatalma van, zsebre teszi az egész bagázst, és sorolta megtorlásának módját, sötét jövőt vázolva eléjük, etikai bizottsággal fenyegetve.

Hiába tudták, hogy az ilyen beteg kirohanásai, az ő osztályukon nem talál meghallgatásra, mégis nagyon rosszul esett ez a megalázás.

Ekkor, nevezte el Vilma a beteget, Hatalmasságnak.

Természetesen a főorvos nagyon udvariasan leszerelte Hatalmasságot, aki ezután sem fogta nagyon vissza magát, de arra figyelt, hogy csendesebben csillogtassa mindenhatóságát.

Mikor visszavitték az általános osztályra, dupla volt az örömük. Azért, mert most is az élet bizonyult erősebbnek, a halál felett, másodsorban, mert az alázatos munkájukat, nem megalázással honorálták többé.

Két év múlva ismét találkoztak Hatalmassággal, kétheti gondos ápolásnak köszönhetően, ismét gyakorolhatta mindenhatóságát. Nem sok változást tapasztaltak nála, de ismerve őt, könnyebben túltették magukat a nehézségeken. Kicsit edzettebbek voltak, már támadásainál.

Tegnap óta Hatalmasság, ismét az osztály betege. Tereza alig ismert rá, összetöpörödött öregember lett belőle, túl van egy nagyon nehéz műtéten, válságos állapota mellett, tudata tiszta, beszéde halk, Terezát, nővérkének szólította. Ezt eddig, soha nem hallotta tőle senki. Ami még furcsább, a reggeli mosdatásnál, ?Isten áldja meg magát?, köszönetét, így fejezte ki.

Lehet, hogy tényleg igaz lenne, az Úr elé, mindenki tisztán érkezik?.

Amint a kapuhoz ért, már tudta, mit fog elmesélni Vilmának.