Az üres szív kiáltása

„Mert mindaz,
ami a világban van,
a test kívánsága,
a szem kívánsága,

és az élettel való kérkedés…”
(1János 2:16)

Egy keresztyén szerző írja: „Volt egy tinilány, akinek sok barátja volt, csupa jó tanuló az iskolában… de a látszat megtévesztő lehet. Tudom. Én vagyok az a lány. Hétéves koromban egy szomszédunk molesztált… nyolc évesen láttam, amikor a nagyapám agyvérzést kapott és összeesett… tízéves koromban az apám elment, és többé nem jött vissza… a szüleim elváltak… a világom évről évre egyre rosszabb lett. Behívtam Krisztust az életembe, de még mindig bűnösnek, mocskosnak, csalódottnak, rémültnek, értéktelennek és üresnek éreztem magam. Azt mondtam: »Uram, ha nem javítod meg az életem, akkor majd megjavítom én.« Igyekeztem az emberek megelégedését elnyerni a tetteimmel, de belül mindenem fájt, és üres maradtam. Megadtam magam a kísértésnek… egy másik szeretetéhes lélek ágyába bújva; két ember, aki mindent megpróbál, hogy teljesnek érezze magát, de ezt rossz helyen keresi… Belül egyre nőtt a bűntudat, a szégyen és az undor vetése.

Évekig próbáltam betölteni az ürességet… míg végül rájöttem, hogy Jézus ott volt a szívemben attól a naptól fogva, mikor először behívtam, és hogy csak ő képes azt teljesen betölteni. Most már idősebb vagyok… még távol a tökéletestől, de megtanultam, hogy ezen a világon semmi nem tudja betölteni a szívem vágyait… ha mindezt meglelhetnénk a külső megjelenésben… a ruházkodásban… a kapcsolatokban… akkor az én szívem sem vérzett volna. De mindezek nem képesek arra, amire Jézus. Ne csapd be önmagad a világ ígéreteivel – Isten ígéreteinek higgy! Te az Ő gyermeke vagy.

Szeret téged, és vágyik a veled való kapcsolatra, nem számít, bármit is tettél.” Egy énekíró így fogalmazta meg: „Csak Jézus elégíthet meg, számomra nincs más név, csak az övé.

Szeretetet, életet és el nem múló örömet találtam benned, Úr Jézus!”