Bali Nóra: Kisangyal születik - 0. nap

Nagyon izgatott vagyok!
Holnap kezdődik az egyhetes gyakorlatunk,
amikor végre igaziból
találkozhatunk egy megszületésre
készülő embergyerekkel.

Már nagyon untam az elméleti órákat. Annyi mindent kellett bemagolni a földi világról, a törvényeket, a szokásokat, a történelmet, az emberi test működését. Egyszer, amikor arra a kérdésre, hogy hova kerül a levegő, azt mondtam, hogy a gyomorba, nemcsak a többiek nevettek ki, hanem a tanító angyal is olyan szigorúan nézett, mintha éppen őt akarnám megfullasztani.

Azt mondta, ha nem figyelek, sosem lehetek egy embergyerek őrzőangyala, legfeljebb a virágok beporzását felügyelhetem az angyalóvodásokkal. Pedig én igenis figyeltem, és jobban tudtam, mint a tanító. Mert én arra gondoltam, amikor a csecsemőket szopás után meg kell büfiztetni, mert levegő került a gyomrukba. Tehát igenis elő szokott ilyen fordulni. És pontosan tudom, hogy az ember a tüdejével lélegzik, és ha abba víz kerül, akkor gyorsan segítséget kell hozzá hívni.

Azt sem értem, hogy ha már egyszer őrangyalok leszünk, akkor miért nem segíthetünk mi magunk, miért kell mindig egy másik embernek szólni. Ráadásul úgyis olyan nehéz felfogásúak az emberek, alig lehet megértetni velük, hogy mit akarunk mondani. Szegények elég hiányos képességekkel élnek, nem látnak és nem hallanak bennünket, és a valódi világnak is csak egy kis részét képesek érzékelni, ezért van szükségük őrangyalokra. Különben már rég kihaltak volna.

Az angyalóvodában voltak olyan társaim, akik nem is tartották sokra a Földet, és azt tervezték, hogy más, sokkal fejlettebb bolygóra mennek majd dolgozni. Levi épp nemrég üzente, hogy most voltak gyakorlaton egy csillagködben, és azt tanulták, hogyan kell egy új bolygót összeállítani.

De nekem nagyon tetszik a Föld, épp azért, mert olyan kicsi és aranyos. És tetszenek az emberek is, mert olyan kis tehetetlenek, mégis olyan sokra tartják magukat.

De az őrangyal iskola nem tetszik. Már a második évet fejezzük be, de eddig a Föld közelébe se mehettünk, csak az ábrákat láthattuk róla, meg a szabályokat kellett tanulni. A tanító angyal szerint én túl sokat kérdezek, és túl kíváncsi vagyok olyan dolgokra, amik az emberekre tartoznak, nem pedig az angyalokra. Az a baj, hogy én mindig megkérdeztem, hogy miért van az úgy, ahogy tanuljuk.

Miért rosszak az emberek, amikor jók is lehetnének, és miért betegszenek meg, amikor egészségesek voltak? És néha miért olyan korán halnak meg, máskor meg sokára? És miért van az, hogy aki sok szépet meg jót csinál, az egyszer csak meghal, a másik ember meg, aki csak árt másoknak, vagy csak panaszkodni tud, meg mérgelődni, az sokáig él? És az őrzőangyal miért csak őrizhet, na jó, néha súghat jó tanácsokat, de mi miért nem szólhatunk rá, ha rosszat csinál, és miért nem büntethetjük meg?

A tanító angyal mindig csak azt felelte, hogy azért, mert ez a szabály. És amikor azt kérdeztem, hogy miért ez a szabály, akkor csak sóhajtott, és beküldött beszélgetni az igazgató angyalhoz. De az igazgató angyal sosem beszélget, csak mindig elmondja, hogy az őrangyalság az egyik legszebb hivatás, de csak az válhat jó őrangyallá, aki ismeri és betartja az összes szabályt. Úgyhogy egyre kevesebbet kérdeztem, amire a tanító angyal megdicsért, és azt mondta, látja, milyen jól haladok. És végre beosztott az egyhetes gyakorlatra, ahol egy felkészítő angyal mellett láthatjuk, hogyan készül egy embergyerek a Földre.

Akinek szerencséje van, az láthatja is, ahogy megszületik, mert mindig olyanokhoz kerülünk gyakorlatra, akik már az utolsó lépéseknél tartanak.

Nem tudom, nekem milyen jut, mert hallottam, amikor a tanító és az igazgató angyal beszélt rólam, és azt mondták, lehet, hogy még nincs kész az a gyerek, de Barna az egyetlen felkészítő angyal, aki kibírja az én kérdéseimet.

Pedig tényleg egyre kevesebbet kérdezek, mert már rájöttem, hogy a tanító angyalok túl rég jártak a Földön, és már hosszú ideje csak az iskolában mondják a szabályokat. Megtanulom hát azt, amit muszáj, és majd ha végre lent leszek egy ember mellett, megkeresem a válaszokat. És ha rossz felé megy az, akire vigyázok, én bizony el fogom gáncsolni. Jobb lesz neki, ha csak a földről kell feltápászkodnia, mintha a hibáját kellene majd közösen javítgatnunk.

Folyt köv. 1. nap