Állíts fel határokat!

"…Olyanná tettem arcomat,
mint a kovakő…”
(Ézsaiás 50:7)

Ha szükségeink kielégítését bárki másnál és nem Istennél keressük, csalódásnak tesszük ki magunkat. A kapcsolatok akkor működnek legjobban, ha már a legelején felállítod a határokat és a költségvetést.

Kérdezd meg:

„Mennyire tartozik ez a személy az életemhez?
Mennyit vagyok hajlandó belé fektetni?”

Az élet túl rövid ahhoz, hogy folyton félreértéseket kelljen helyreigazítani, bántásokat és sértett önérzetet kelljen kezelni. Ha bölcs vagy, elkerülöd az olyan kapcsolatokat, amelyek leszívnak, míg végül ezt kérdezed: „Hogy keveredtem ebbe?”.

Ha valakit csak olyan áron tudsz boldoggá tenni, hogy ezzel megrövidíted Isten életedre vonatkozó terveit és elveszted az örömödet, akkor túllépted a költségvetési keretet. Ha valakinek túl sok telefonhívásra, vacsorameghívásra vagy a figyelem más formáira van szüksége, itt az ideje határt szabni. Csak adott mennyiségű időd és energiád van.

A jó sáfárság megköveteli, hogy azon a területen fektess be az életedbe, ahol ez a legnagyobb hasznot hozza. Ha a „túlságosan rászoruló” emberek többet követelnek, mint amennyit képes, illetve amennyit köteles vagy megadni, akkor a következő két dolog közül az egyiket meg kell tenned.

Először: tárgyald újra a dolgot! Magadat csődbe dönteni ahhoz, hogy ők jól érezzék magukat, lehet, hogy nemes tettnek tűnik, de nem az. A kiszipolyozott emberek végül az élet minden területén csődöt vallanak, az idegösszeomlástól a házasságtörő kapcsolatokig, mert elpazarolták lelki energiáikat. Ezen a ponton az imádságra, egy jó tanácsadóra és kemény szeretetre van szükség.

Másodszor: néha el kell menned! Ézsaiás azt írja: „Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent” (Ézsaiás 50:7). Határozd el magadban, hogy nem hagyod, hogy bárki is az utadba álljon, amikor azt kell tenned, amire Isten elhívott.

Elsősorban
Isten tetszését kell keresned,
nem az emberekét.