Béres Andrea: A csend hangjai

Élek… s addig élek , remélhetek ,
amíg a hajnalt látom a szemedben.
S veszni hagyom magam kék tengeredben ,
...tovább »sodorja elmém , létem , s mindenem .

Midőn lelkem feldúlt habjai elcsitulnak ,
újra és újra csodálom , mily szép vagy.
Csak állok némán , mert szó még nem született ,
hová lennék e világban Tenélküled .

Töprengek , miként nem szólítottalak még ,
hogyan is mondhatnám el , a mindenem .
Míg tépelődőm mivé s merre leszünk egykor ,
a nevető nap , mosolyát küldi az égboltról .

Láthatatlan járunk együtt , kéz a kézben ,
arcod körvonala felsejlik , szinte érzem .
Napsugaram vagy éppen s megérintenélek ,
gondolataimmal néha egészen elérlek .

Utamba ha falevél vagy kő kerül éppen ,
szívem egy pillanatra bárhol letérdel .
Mert követek ők , s elém Te küldted őket ,
vigyázzák léptem míg Tőled távol kell lennem .

Élek…s addig élek , remélhetek ,
míg az alkony az öledbe téved .
Akkor ott hazatérek , együtt Te – veled ,
s nem kell már szólítás sem , csak ölelj .

S a csend beszél e percben,
velem vagy hajnalban, napban.
Alkonyban és éjben,
bennem élsz már egészen...

Béres Andrea