Csendesedj el és hallgasd a zenét:
„Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.” (Máté 20:14)
Jézus elmondott egy történetet egy gazdáról, aki napszámosokat fogadott fel: néhányat reggel hatkor, néhányat kilenckor, néhányat délben, néhányat délután háromkor és néhányat még 5-kor is, egy órával a munkaidő lejárta előtt. Meglepő módon mindegyiküknek ugyanannyi bért fizetett. Amikor elkezdtek jönni a panaszosok, a gazda ezt mondta: „Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked”.
Azt mondod: „Senki sem fizet ki egy egész napi bért valakinek, aki csak egyetlen órát dolgozott”. Isten mégis megteszi. A halálos ágyon megtérők és az egész életükben szentek ugyanazon a kapun mennek be a mennybe. Nem ugyanazt a jutalmat kapják, de ugyanaz a kegyelem menti meg őket. Az utolsó pillanatban megtérő ugyanazt a kegyelmet kapja, mint aki egész életében Istent szolgálta? Ez nem tűnik igazságosnak.
A Jézus példázatában szereplő munkások is kifogásolták. Ezért a gazda elmagyarázta nekik a tulajdonlással járó kiváltságokat: „Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok?” (Máté 20:15). A kereszten függő lator bizonyítja, hogy ha utolsó leheleteddel kegyelmet kérsz, Isten válaszol az imádságodra. A tékozló fiú „…eltékozolta a vagyonát…” (Lukács 15:13). A görög nyelvben a „tékozolni” szó a földműves képét tárja elénk, ahogy két kézzel szórja a vetőmagot a földbe.
Képzeld el, hogy a tékozló fiú így dobta el magától apja jóságát, elment és mindent eltékozolt. De visszatért. És amikor visszatért „…apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lukács 15:20).
Az apa fenntartotta a fia helyét. És Ő a te helyedet is fenntartja.
A 24. óra kegyelme azt jelenti, hogy ha el tudod olvasni ezeket a sorokat, és válaszolni tudsz rá, akkor még nincs túl késő.
Jézus elmondott egy történetet egy gazdáról, aki napszámosokat fogadott fel: néhányat reggel hatkor, néhányat kilenckor, néhányat délben, néhányat délután háromkor és néhányat még 5-kor is, egy órával a munkaidő lejárta előtt. Meglepő módon mindegyiküknek ugyanannyi bért fizetett. Amikor elkezdtek jönni a panaszosok, a gazda ezt mondta: „Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked”.
Azt mondod: „Senki sem fizet ki egy egész napi bért valakinek, aki csak egyetlen órát dolgozott”. Isten mégis megteszi. A halálos ágyon megtérők és az egész életükben szentek ugyanazon a kapun mennek be a mennybe. Nem ugyanazt a jutalmat kapják, de ugyanaz a kegyelem menti meg őket. Az utolsó pillanatban megtérő ugyanazt a kegyelmet kapja, mint aki egész életében Istent szolgálta? Ez nem tűnik igazságosnak.
A Jézus példázatában szereplő munkások is kifogásolták. Ezért a gazda elmagyarázta nekik a tulajdonlással járó kiváltságokat: „Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok?” (Máté 20:15). A kereszten függő lator bizonyítja, hogy ha utolsó leheleteddel kegyelmet kérsz, Isten válaszol az imádságodra. A tékozló fiú „…eltékozolta a vagyonát…” (Lukács 15:13). A görög nyelvben a „tékozolni” szó a földműves képét tárja elénk, ahogy két kézzel szórja a vetőmagot a földbe.
Képzeld el, hogy a tékozló fiú így dobta el magától apja jóságát, elment és mindent eltékozolt. De visszatért. És amikor visszatért „…apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lukács 15:20).
Az apa fenntartotta a fia helyét. És Ő a te helyedet is fenntartja.
A 24. óra kegyelme azt jelenti, hogy ha el tudod olvasni ezeket a sorokat, és válaszolni tudsz rá, akkor még nincs túl késő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése