Aurafotózásom története

2009-03-28: Életmód



Meghívás érkezett az ezoterikus napi rendezvényre. Egyik klubtársammal elhatároztuk, hogy könyveinkkel jelen leszünk. Délután két órakor már hömpölygött a tömeg, mivel az egyik nagyáruház folyosóján kaptunk helyet. Nagy eseménnyel kapcsolták össze a rendezvényt. Katus Attila üzletet nyitott, így nagy dáridót csapott. Szégyen, de megvallom, mai napig nem tudtam, kit rejt ez a név. Ma már okosabban tértem haza, lehet, hogy kicsit süketebben, mert a különböző színpadi mozgásokat olyan hangos zene kísérte, hogy a kisgyerekes anyukák úgy menekítették ki csemetéiket. Szóval elhatároztam, hogy az egy szál könyvemmel nem maradok, a hangzavarban úgysem hallaná senki a könyvbemutató szövegét. Itt tartottam, amikor csend lett. Tombola következett. Minden meghívottól kértek tombola felajánlást. Így az én könyvem is az ajándékok közé került. Gondoltam, veszek én is tombolát, talán megkörnyékez a szerencse, ritka vendég nálam, gondoltam, hátha…!

Aura fotózás, 26-os sárga, hallatszott a mikrofonban. Azt hittem a látásommal is baj van, ott volt előttem a tombolajegy. Ellenőríztem, megfordítottam, de bizony ez 26-os és sárga. Tehát semmi kétség a nyertes én vagyok. Elindultam a nyereményem felé. Közben meg vallom, már kezdtem megbékélni a helyzettel, mégis csak érdemes volt eljönnöm. Mire odaértem a pódiumhoz, átalakult a nyereményem egy 3 ezer forintos szaktanácsadási bonuszra. Döbbentem dadogtam, de hiszen én aura fotózást nyertem, azt válaszolták, hogy azt, az előző nyertes elvitte. Keserű szájízzel szorongattam életem első nagy nyereményét, semmi örömet nem érezve. Valahogy nem érdekelt a szaktanácsadás.
Ezt követően megkezdtük az egyeztetést a helyszín elhagyásához, gondolom látva a pakolást, megérkezett a szervező. Kérdezte, hogy érezzük magunkat. Hát én bizony elmondtam, nagyon rosszul. A zene kibírhatatlan, alattunk mozog a föld, a dobhártyám már alig bírja, és csalódott vagyok. Elmeséltem neki, a majdnem nyert aura fotózási kudarcom. Megértette. Kért, sehova nem menjek, azonnal intézkedik. Hiába mondtam, nem szükséges, már nincs jelentősége, de nem hagyta annyiban. Nem sokára visszatért és közölte, húsz perc múlva vár a fotós. Na hiszen, gondoltam, most ennyi kellemetlenség után, biztosan vörös finomenergia borítja fizikai testem, ennyi düh hatására. Nem tudom, a várakozás tette-e, de lássatok csodát. Olyan aurafotóm született, amit lehet, hogy be is kereteztetek, és kiteszem a falra, hogy a kedves papám lássa, milyen jó energiáim vannak olyankor is, amikor kiállhatatlan vagyok.


Csodálatos zöld fény öleli át a testemet, fejem fölött, a lila sapka spirituális egyéniségem jelképezi, melynek diszkrétebb formái a lábaimnál is megjelenek. A hölgy, aki a fotót készítette, azonnal kérdezte, mi a foglalkozásom, hány éve foglalkozom ezotériával és mivel?


Kelletlenül válaszoltam, mert zavarban voltam. Megmondom őszintén, tanítványaimat óva intettem az aurafotók hitelességétől, mert azt pillanatnyi jelenségnek tartom. Most nem tudom, mit higgyek, ugyanis kiegyensúlyozottságot mutatott, jele sem volt a stressznek, vagy a dühnek. Az aurám nagysága, magas spirituális lilája, harmonikus szellemi szintje olyan kedvező, hogy valószínű ezután hiszek az aurafotózásban, no nem azért, mert meggyőződtem annak pontosságáról, hanem, mert olyan kedvező képet mutat, hogy hinni akarok....


Valamiért csak el kellett készülnie ennek a fotónak, nem? Különben is, nyeremény....