Vágy utca

Vágy utca 1. rész

Egy kisváros XXII. kerületében található a kör alakú utca, melynek közepében kerek tó található. Ide járnak a környék gyerekei pecázni, mert állítólag él benne egy aranyhal. Azt tartják róla, hogy aki kifogja egyszer nagy ember lesz, miniszter vagy sztár manöken. Körbe is üli a tópartot minden nap a gyereksereg, várva a nagy szerencsét.

A kör alakú utcában, kör alakú panelből lett sorház. Érdekes emberek lakják, van közöttük, postás, portás, tanár és orvos, jogász és masszőr, nyugdíjas és rokkant, no meg itt lakik az egykori vérbíró unokája, meg az öreg forradalmár. Nem soroltam fel mindenkit, úgyis megismerjük őket, szépen sorban sorsukkal, örömükkel, bánatukkal. A lakások kicsi garzontól, a kettő plusz kettesig terjednek. Becsomagolt a ház egyik fele a panelprogram keretében, másik fele meg omladozik, így az utcakép is kettéválasztódik. Laknak itt, boldogok és boldogtalanok, szegények és magukat gazdagnak tartók, mert ugye tudjuk a valódi gazdagok legalább lakó parkban, ha nem a luxus negyedben élik a mindennapjaikat.

Valamikor temető volt a Vágy utca helyén, a környékben szellemvárosnak nevezik, állítólag ezt a szellemjárások, borzongató történetek bizonyítják. A temető felszámolása után ide takarékossági szempontokat figyelembe véve építkeztek, mert nem kellett a területért kárpótlást fizetni.Nagy itt a sürgésforgás, néha mentő és rendőrautó szirénája hasítja ketté az utca csendjét, amikor Borvirág Gabi ütlegeli félholtra soros élettársát, vagy hazaszökik futtatóitól a züllött Lidi. A szépszámú kigyúrt alakot, akik Lidiért érkeznek, csak a sziréna hangja riasztja el. Lidi szegény beteg, sokat köhög, láncdohányos, az alkohol is megtette a hatását, évek óta az időjárás viszontagságainak kitéve, rója az útszéleket, integetve az arra autózóknak. Rokkantnyugdíjasként tengeti az életét.

A reggeli harangszóra elindul két öreg kézen fogva, Demő a kocsmába, Rozika a templomba. Ilyenkor még szent a béke. Aztán már csak akkor van egyetértés, mikor feljelentő levelet fogalmaznak, mert megszokták ezt több évtizedes együttélésük örömére, ezért aztán a világért sem hagynának fel vele.

A földszinti lakások alatt garázsok vannak. Van itt Trabant és Volvo, tarka világ ez kérem szépen.

A legfontosabbat még nem említettem. A becsomagolt részben laknak azok, akik átmenetileg belvárosi reprezentatív lakásukat hagyták el, a felújítások idejére. A lerobbant részt pedig, az állandó lakók lakják be. Azt beszélik erre felé, nemsokára felújítják azt a részt is, csak megvárják, míg elhelyezik az itt lakókat, a régi orosz laktanyába, mert ugye kinek nem jönne jól az olcsóbb lakbér ilyen nehéz időkben. Sok itt a tartozás, kicsit még halmozni hagyják, aztán már megy minden a terv szerint, nem lesz majd ellenállás, költöznek szépen tovább.

Hogy kerülök én ebbe a képbe, azt is megírom, hogy ne maradjon titok.

Barátnőmnek tettem egyszer könnyelmű ígéretet, ha majd a nyugdíja mellett munkát vállal, segítségére leszek. Most jött el az ideje, hogy teljesítsem az ígéretem.

A minap kifizetetlen csekkje arra késztette, hogy elvállalja a ház képviseletét, így én is osztok, és szorzok vele, no meg ismerkedem a sorsokkal, és hozom majd az életképeket.

Folyt. köv

Vágy utca 2. rész

November végét mutatott a naptár. Az éjjeli hideg vékony jéghártyártyával borította be a tavat. A házhoz egy nagyobb ponyvás kocsi érkezett, megállt a megroggyant lépcsőház előtt és várt. Nem sokkal később, több ember ment be a házba. Azután a rendőrök is megérkeztek, egyenruhások trappoltak fel a kopott lépcsőn.

Félóra telt el, amikor a nyitott ablakon keresztül megkezdték a kilakoltatást. Kisebb bútordarabokat, zsákokat, edényeket, dobáltak le, nőtt a kupac. Egyre többen jelentek meg a lépcsőházban. Akadt, aki csípős megjegyzést tett a szerencsétlen kilakoltatottakra, olyan is volt, aki azokat szidta, akik olyan helyzetbe sodorták a családot, hogy nem tudtak fizetni. A lakást, ketten lakták. Egy negyven körüli férfi az iskolás gyerekével.. Csendes emberek voltak, mindenkinek udvariasan köszöntek, de senkivel nem álltak le beszélgetni. Ezért nem tudhatták, hogy mekkora baj van körülöttük. Amint kiderült, régen kikapcsolták a gázt, és villanyt, csak a fűtés adott meleg hajlékot nekik, most a tél hidege várta őket, és az utca. A kilakoltatáskor egyikük sem volt otthon. Amikor az iskolásfiú tankönyve is repült az ablakon át, egy idős hölgy kifakadt kérte, azonnal fejezzék be ezt az embertelen tevékenységüket. Adják oda a gyereknek a tankönyveit, arra még szüksége van a semmiről nem tehető gyereknek. Az egyik rendőr átadta a könyveket, de határozottan kijelentette, alá kell írni egy nyilatkozatot, hogy megőrzésre átvette. Az asszony aláírta a papírt, majd elindult lefelé a lépcsőn. Nem sokkal később az asszony lakásán, már három szomszédasszony tanácskozott. Nagy elhatározás született. Amennyiben nincs hova menni a két embernek, a gyereket ideiglenesen elvállalják. Megfér bármelyiküknél pár hétig, jut neki egy tányér étel, meg ágy Délre üres lett a lakás. A férfi három óra körül megállt a lepecsételt ajtónál. Nem értette mi történt. A szomszédja az öregasszonyhoz irányította, elmondta a gyerek könyveit is ott megtalálja. Leballagott és lehajtott fejjel érkezett az asszonyhoz. Kapott egy tál meleg ételt, majd megtörten mesélni kezdett. Amikor az asszony elhagyta, nagy adósságot hagyott maga után, ebből nem tudott törleszteni, minimálbért keres, a rezsit sem tudta fizetni, az adóssága nőtt, jöttek a felszólító levelek, az utóbbi időben már felbontatlanul dobta ki azokat, így történhetett meg, hogy nem tudott a kilakoltatásukról..

Nincs hova menni, rokonok az ország másik végében élnek, nem tudja mi lesz velük. Ha nem lesz honnan munkába járni, munkája sem lesz, az utca marad számukra.

Az asszonyt zavarta a férfi felelőtlensége a kialakult helyzetükért, a felbontatlan borítékok miatt, de nem szólt semmit. Most nem tanácsosztogatásra, hanem segítségre van szükségük.

Felajánlotta, a fiút hárman felváltva ellátják, amíg nem talál egy normális albérletet, neki kitakarítják az egyik kamrát, ami valamikor kerékpártároló volt, megkapja a virágos garázsbolt kulcsát, ahol van vizesblokk, dolgát végezni oda bemehet, egymás melletti ajtó, nem kell messzire menni. Fürödni, borotválkozni feljöhet hozzájuk, a ruháját kimossák, kivasalják.

Nem sokára megjött a gyerek, jóízűen ette meg az elébe tett ételt, nem értette mi történt körülötte. A férfi a gyerekkel sokáig beszélgetett, aztán elment. A fiú leült kipakolta a könyveit, hozzáfogott az olvasáshoz, szemébe végtelen szomorúság költözött.

Az asszonyok levonultak az alagsorban, tiszta szőnyeget terítettek a betonra, függönyt akasztottak a kis ablakra, hoztak egy kanapét, ágyneműt és törölközőt, kis asztalkát és egy széket. Mire a férfi visszatért, már elfoglalhatta pár négyzetméteres menedékét. Ezen az estén a gyerek egyedül aludt el ismeretlen helyen, tiszta ágyban, jóllakottan, a férfi átmeneti szállásán az alagsorban. Valószínű, mind a ketten egy szép új otthonról álmodtak, ahol együtt vannak, meleg van, villannyal világítanak, és terített asztalnál ülnek, egy boldogabb világban.

folyt. köv.

Vágy utca 3. rész

A Vágy utcában búcsúvacsora készült, sütött, főzött a három család. Tarisznyát varrtak a fiúnak, és az édesapjának, bele pogácsát sütöttek, nem hamuba sültet, hanem töpörtyűset.

Eltelt három hónap, új fejezet kezdődött a kilakoltatottak életében. A városmelletti településen kaptak elfogadható áron albérletet. A fiú onnan járt iskolába. Jó időben biciklivel, rossz időben gyalog, csak télen váltottak bérletet. Így teltek az évek. Amikor az általános iskolát befejezte, azonnal jelentkezett a MELÓ-DIÁK-nál. Újságot hordott, bevásárolt, lépcsőházat takarított. Egyre többet dolgozott, mert szükség volt minden fillérre. Sajátmagát gyerekként látta el. Vasárnaponként szívesen látott vendégként, ebédmeghívása volt a Vágy utcába.
Egyik vasárnap elmesélte, édesapja eljár a szomszéddal a közeli kocsmába, ahol nyerő automatán játszanak, inni most sem iszik, de a fizetését napokon belül eljátssza, már csak az ő pénzéből élnek. Szeretne eljönni otthonról, de nincs hova, mert bármennyit dolgozik, minden pénzét elveszi az édesapja.A három jótevő egyike felajánlotta, jelképes összegért kiadja neki a kisszobát. Mostanában sokat betegeskedik, neki is jó, ha lesz valaki a lakásban, szükség esetén hoz egy kiló kenyeret a boltból. Így is történt. Éldegéltek szépen, csendben, békességben ketten, mint egy család. Néha megjelent az apa, ilyenkor pénzt kért a fiától, a fiú adott neki, ha volt miből.

Aztán megjelent az asszony lánya, aki rokkantnyugdíjas volt és rengeteg tartozást halmozott fel, őt is a kilakoltatás veszélyeztette. Úgy tudta elkerülni azt a borzalmat, hogy a főbérletét elcserélte, nyugdíjasházi lakásra, a cserepartner kifizette a tartozást. Volt ennek az asszonynak egy fia, akit nem vihetett magával, így a nagymamához került. Kellett a kisszoba az unokának, a befogadottnak menni kellett, nagyon sajnálták de a kicsi lakásban nem volt több hely. Az unoka költözött a kisszobába.

Az unoka viszont nem szeretett dolgozni, nem is segített a nagyanyjának, pár hónap múlva barátnőt is vitt a lakásba. Szinte elszigetelték magukat az idős asszonytól.

A beteg asszony sokat gondolt a szorgalmas, fiatal, segítőkész albérlőjére, akire bármikor számíthatott. Régen nem halott a fiúról, aki nagyon nehéz szívvel ment el, mert Vágy utcába talált magának családot, barátokat, és innen is menni kellett neki újra.

Nagyon gyorsan felnőtté vált, soha nem kellett költeni, munkába mindig pontosan érkezett. Egyszerű és becsületes ember lett belőle. Egy lakótelepen talált albérletet. A főbérlő fiatal elvált asszony volt, aki gyönyörű kislányával élt együtt. Tetszett neki a szorgalmas fiú, látta megbízhatóságát, a kislány is megszerette az idegent. Egyre több időt töltöttek együtt, aztán szerelem lett az egymásrautaltságból. Nem is oly régen ellátogatottak a Vágy utcába, hárman jöttek, esküvői meghívót hoztak, sietniük kell, mert köröz a gólya felettük. Hamarosan megérkezik a pocaklakó, nemsokára költözik a család egy nagyobb lakásba, a Rév utcába.

folyt.köv.

Vágy utca 4. rész.

Reggel óta nagy a készülődés a Rév utcában. Apró legényke ismerkedik az egyensúlyozás művészetével, de még sokszor popsira pottyan. A kandalló kellemes melegénél üldögél a nagyapó, nézi unokáját, amint a kicsi emberke járni tanul. Nagymesternek nevezte el őt, az ősz szakállú apóka, hogy miért azt hiszem, kitaláljátok. Történt ugyanis, hogy ez a kis legényke lett a tanítója az öregnek. Mikor megszületett a nagyapa első találkozásukkor igen csak toporgott, nem sokáig gyönyörködött unokájában, mert várta a cimbora a kocsmában. Mikor benyitott és meglátta a barátját kedvenc gépénél, nagyon dühös lett. Nem szerette, ha más kísérti a szerencsét a gépnél. Nem kellett sokáig zsörtölődnie, mert hamar elfogyott a barát pénze, ezután ő következhetett. Mikor már neki sem, maradt egy fillérje a zsebében, elindultak hazafelé, abban a reményben, hogy holnap ismét megpróbálják. Ezen az estén váratlan látogatója érkezett, a lelkiismerete. Nem voltak nagy barátok, ezért az öröm is elmaradt. Félt a vallatástól. Nem tehetett mást, a feltett kérdésekre felelnie kellett. Ültek ott csendben, aztán a Lelkiismeret megkérdezte, milyen az unokád? Hát?, hümmögött, olyan kicsike. Minden gyerek kicsike, de milyen a szeme, kire hasonlít? Most szégyellte el először magát, mert meg sem nézte, annyira sietett a kocsmába. Aztán mit vittél a menyednek? Ugyan mit vitt volna, volt egy ezrese, abból játszani sem lehet sokáig, nem hogy még ajándékot venni.

Ekkor hallotta a Lelkiismeret gúnyos kacagását, meg sem érdemled, hogy az a kis emberke egyszer nagyapának szólítson, vagy a menyed egy tányér ételt tegyen eléd, ha beteg leszel. No, ez hatott, mert az utóbbi időben reggel sokszor arra ébredt, hogy szakad a víz róla, és nehezen kapott levegőt.
Most először elgondolkodott, az is lehet, hogy máris beteg. Megijedt, tényleg mi lesz vele? Annyira elszigetelte magát a fiától, hogy most is másodszori felszólításra ment be a klinikára megnézni az unokáját. A fia sokszor hívta vasárnap ebédre, de minek ment volna, ha elmegy vinni, kell a kislánynak csokoládét, és azt drágának találta. Spórolt nagyon, hogy játszani tudjon, bízott a szerencséjében, hogy egyszer majd sokat nyer. Az éjszaka sem hozott álmot a szemére, a Lelkiismeret éjszakára is vendége maradt. Feltett még egy kérdést, mi lenne, ha lerombolnád a múltat és építenél egy szebb jövőt. A Te idődben már gyorsan fogynak a napok, ha most nem kapaszkodsz meg, később nem marad kiben.

Ezek az utolsó szavak ismétlődtek, zakatoltak a fülébe, amikor egy csodálatos zöld rétre érkezett, álommanók kergetőztek a virágok között. Közöttük egy apró kis emberke, szőke fürtökkel, csillogó kékszemével nézte a manók fogócskáját. A kisfiú pont olyan volt, mint a fia pici korában. Egyszer csak azt vette észre, hogy a kisgyerek kitárt karokkal futott felé, amikor odaért átölelte a térdét, és azt mondta, nagyapa, Te olyan jó vagy, szeretlek!

Ekkor könnypatak indult el, fáradt arcán, a barázdákban végig folyt ősz szakállára. Letérdelt a gyerek elé, átölelte, és azt mondta, én is szeretlek.

Reggel az öreg vekker ébresztette, amint a tükörbe nézett, csodálkozott, mintha megfiatalodott volna, ezen a reggelen nem is köhögött, nehéz légzése is elmaradt. Egyre csak az éjszakai álom járt az eszében. Lepörgött előtte elmúlt tízen négy év.
Az este, amikor a felesége bejelentette, hogy elköltözik, és elviszi a kisebb gyereket, a nagyobbat itt hagyja, így nem kell senkinek gyerektartást fizetni. Ez akkoriban történt, amikor megtudta a feleségének feltehetően, kapcsolata van. Akkoriban már átjárt a belvárosi játékterembe egy kollégájával, de még nem töltött ott sok időt. A pénzes boríték ugyan apadt, mert fizetéskor az adósságot ki kellett fizetni. Nem rendeztek jelenetet. Elváltak. A lejtő egyre csúszósabb lett, már nem volt megállás. Az asszony is kéregetett pénzt a rokonoktól, az adósságot ráhagyta. Nőttek a felhők a fejük fölött, aztán jött a kilakoltatás vihara.
Végig pergett az életfilm előtte, egészen az unoka születéséig. Belehasított a szívébe a fájdalom, amikor a felelőtlenségét felismerte. Nagy elhatározásra jutott, megváltozik. Hol kezdi el, még nem tudta, de a reggeli cigaretta elmaradt. Szomjas volt, feltett egy fazekat, teát főzött, és szőni kezdte a jövő terveit. Nem megy le délután a kocsmába, helyette bemegy a klinikára, megnézi az unokáját. Egész nap a babára gondolt. Kollégáinak mesélt a csecsemőről. Az álombeli kékszemekről.

Eljött a munkaidő vége, rendbe hozta magát és elindult a klinika felé. Amikor meglátta a csillogó kék szemeket, megcsípte a karját, az álombéli kékszemek néztek rá, és egy apró kéz nyúlt felé. Csak állt, a könnypatak éppen azokon a barázdákon futott végig a szakállára, mint az éjszaka. Nézte a csöppséget, szerette volna kézbe venni, megölelni. Szükségét érezte, hogy kimondja, szeretlek. Aztán hallotta saját hangját, amint kimondja ?szeretlek?. Látta a menye megdöbbent arcát, és mosolyát, hallotta, amint kimondja, biztosan ő is szeretni fog, ha sokat lát majd Téged.

Tehát mehet, várják akkor is, ha nem érdemli meg. Milyen jók hozzá, majd megmutatja, hogy méltó lesz a megelőlegezett bizalomra.

A fia is ott érte az apát, meg is lepődött, hiszen tegnap olyan sietős volt az útja. Arra, pedig egyáltalán nem számított, hogy ma itt találja.

Együtt jöttek el a klinikáról, útközben az apa elmesélte találkozását a Lelkiismerettel, elmondta a tervét, hogy megváltozik, büszkén újságolta ma még nem gyújtott rá, egy kisgyerekhez csak nem jöhet bagószagúan. Mikor kimondta maga is meglepődött, nem emlékezett erre a gondolatra, talán a Lelkiismeret súgott, elmosolyogta magát.

Apa gyere fel, van egy kis töltött káposztám, megesszük, mondta a fiú. A kislánynak megfőzték a kedvencét, a tejberizst, megszórták csokidarával. Ellátták, majd lefektették. Az öreg leült a kiságy mellé és mesélni kezdett, amikor szemecskéje becsukódott felállt, és kiment a konyhába, ahol a fia mosogatta az edényeket. Még sokáig beszélgettek. Ott maradt éjszakára, reggel onnan ment dolgozni.

Egy hét múlva együtt vásároltak a piacon, a kocsmába nem ment többé, álmában néha kattogtatta a játékgépet az utolsó fillérig. Aztán az álmok is elmaradtak.

Kis unokája szőke fürtjei göndörödtek, egyre jobban hasonlított az álommanók közötti kisgyerekre, aki kitárt karral futott feléje. Teltek a hónapok. Sok időt töltött a gyerekekkel.

Újra barátra lelt, már szívesen látja vendégül, ha megérkezik a Lelkiismeret.

Beköltözött ő is a Rév utcába, egy kis garzont vett magának, a részlet kifizetése után marad pénze a gyerekeknek csokoládéra is.

A Nagymester megtanította a nagypapát emberként élni, büszke is az öreg, a fiatal mesterére.

A Rév utcába új szomszéd költözött, most ismerkednek vele, úgy hívják, hogy Boldogság.

Ekpafat 2009. január