Halottak napi emlékkoszorú

ekpafat - 2008.10.25 17:15

"A szerző engedélyével"

Emlékeink koszorújának kötésébe kezdünk ilyenkor, halottak napja táján. Kerül bele öröm és bánat virága, vegyesen. Belekötjük lelkünknek fájó emlékeit, könnyeit, szeretteink soha el nem múló hiányát. A lelkiismeret tövisei is helyt kérnek maguknak, hiszen a koszorúnk így lesz teljes. Egy hét múlva a természet virágaiból kötött, feldíszített koszorúval megérkezünk szeretteink végső nyughelyéhez, elhelyezzük virágainkat. Mielőtt mellé tennénk az emlékkoszorúnkat, gondolkodjunk el, nem hagytunk e ki belőle egy apró virágot, mely nem tudott megnőni, magát észre vetetni.

Hat millió virágot nem engedtek kinyílni, szirmait nem láthatta senki. Nem tudjuk milyen lett, volna pompájában. Mi nagymamák még emlékszünk az éterszagú kis műtők sivárságára, az abortuszbizottságok gúnyos mosolyára.

Meg nem született gyermekeink babaszagú arcára, botladozó lépéseire, láztól piros arcára, és vidám kacagására nem emlékezhetünk. Nem tudjuk meg soha, mi lett volna belőlük, zseni vagy varrónő, de azt igen, hogy EMBER, lehetett volna.

Nekik nincsenek, nem lesznek sírjaik, csak az emlékkoszorú maradt számukra.

Gyújtsunk egy szál gyertyát a kicsi Angyaloknak, csak így lehet teljes, és méltó a megemlékezés halottainknak.

Fiatalasszony áll a fehér falak között,
ideges verejték csorog le sápadt arcán,
a megbánás könnye záporként hull,
sárga fehér tüllös hálóingjére.
Meg nem született gyermeke halálát,
várja ott a fehér falak között.
Nyílik az ajtó nevén szólítják,
megszédül zokog, lassan elindul,
a fehér falak között.
Csend van.
Megint jönnek asszonyok,
félelemtől remegő szájjal,
sápadt arccal várnak ott.
A csendet sikoly szakítja meg,
zaklatott zokogás hallatszik odabent.
Nem! Nem gyermekem!
Nem szabad meghalnod,
A semmibe veszned így korán!
Könny csordul le az asszony arcán.
Ekkor az orvos felkiált,
Már narkózisban van!
A műtétnek tíz perc múlva,


vége már…

ekpafat rovata (http://www.ekpafat.virtus.hu)