BABITS MIHÁLY: VERSES NAPLÓ
Esztergom, Előhegy, 1932. nyarán
(EBÉD UTÁN)

Ebéd után, elpilledve, tompán
benn ülünk a függönyös verandán.
Kávé gőzöl, édes-erős illat.
És a pasziánszot rakja ujjad.

Csészémbe nézek hol a cukornak
nyomán apró szökőkutak forrnak;
s arcom visszanéz, mint büvös körből
egy fekete, kerek jóstükörből.

És a kártyák hullnak az asztalra,
piros szivek, zöld levelek, sorra,
mint az ősznek piros és zöld galyja
hull majd nemsokára az udvarra.

Óh mondd, hol a tükör, hol a kártya,
amely megjósolja és beváltja,
hogy hány nyáron ülünk még mi itten
ilyen polgárilag is meghitten,

óciumban ómód elhuzódva
és remegve hogyha jön a posta?...
Igy múlanak életem órái:
kártyaejtő ujjaidra várni,

mig kislányunk hintáz lenn a kertben:
eltünik az egyik másodpercben,
majd fölbukkan ujra, mintha szállna,
karjait mint szárnyakat kitárva.