
Hallom, mint egy Égi Dalt:
„Isten, áldd meg a Magyart…”
hallom a Himnusz hangjait
mely emel, s mégis andalít
Hallgatom Népem Himnuszát
- lelkembe szívom dallamát
szívem dobbantja ritmusát
Elmém száll Fohászával
túl ezer és ezer fellegen át
„Isten, áldd meg a Magyart…”
Érzem és értem a régi dalt
értem, s tán érzem is:
száz feljajduló Szó nyomán
költői szívben a zivatart:
Áldd meg Isten: ha áldhatod,
bárha önmaga ellen fegyvert fog…
Áldd, ha pusztítja, írtja azt
mit Ezerszáz év ráhagyott
Isten: áldd meg… Te megáldhatod,
áldó, tiszta szóval megválthatod,
ön-poklától e „hűséges” Nemzetet
mely zászlajára hímezte egykor
a Keresztet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése