Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcsô, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ô érdeme.

Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezôn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendô, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.

A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.

Legyek a vén föld fekete szívébôl
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.

Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.