Csendesedj el és hallgasd a zenét:Az a nemzedék, amelyik már a háború után született, álmélkodva hallgatja, ha azok mesélnek, akik végigélték a szörnyűségeket. Sok kifejezést már meg sem értenek, s lassan csak a könyvek őrzik a múlt emlékeit. Pedig bármilyen hihetetlen, az őrangyalok a fegyverropogásban is ugyanúgy működtek, mint békében, s néha még a legreménytelenebb sorsok is jóra fordulhattak...
Erzsébet és Eszter testvérek voltak. Nemcsak hasonlítottak egymásra, de egymás iránti mélységes szeretetük is összekötötte őket. Megbeszélték, hogy nem mennek férjhez, csak akkor, ha egyszerre találják meg az igazit. Ez a gyerekes álom persze nem valósult meg. Erzsébet Lajosban megtalálta élete párját,s Eszter "hozzájárulásával" megtartották az esküvőt.
Egy év múlva kislányuk született, akit Katicának kereszteltek, s a keresztanyja persze Eszter lett. Akkor már dúlt a háború és Lajosnak rövidesen a frontra kellett mennie. Apja helyett Eszter segített nevelni Katicát, a háztartást Erzsébet vezette, ő gondoskodott élelemről is.
Lajosról csak annyi hír jött, hogy a Don-kanyarban harcol, ami abban az időben keservesen rossz hír volt... Amikor a bombázások az ő városukat is elérték, a "bunkerekbe" /légvédelmi pincék/ vonultak, mindaddig, amíg a légvédelmi szirénák lefújták a riadót.
Egy ilyen alkalommal, amikor hosszabb ideig tartott a bombázás, Erzsébet kiszaladt a kertbe krumplit szedni, mert nem volt mit enni... Egy bomba egészen közel csapódott be valahova, és Erzsébet abban a pillanatban meghalt.
A kis Katica Eszterre, a keresztanyjára maradt. Együtt imádkoztak Lajosért, akiről csak annyit tudtak, hogy megsebesült. Majdnem egy év telt el, mire hazajött...fél karral.
Katica nem sírt.
-Nekem most is van anyukám - mondta apjának -, az angyal-anyukám küldte.
Nem telt el sok idő, s Lajos megkérte Eszter kezét. Összeházasodtak. Eszter nagyon jó anya és jó felesége lett "félkarú sógorának".
Sokszor elgondolkozott később azon, hogyha ő annak idején megtalálja az "igazit", akkor ki tudja, milyen mostohája lenne most Katicának, mindkettőjük szemefényének.
Katicából mára orvos lett, olyan, aki számára nincs reménytelen eset, csak
odaadó gondoskodás és gyógyító szeretet...
(Szerző ismeretlen)
Erzsébet és Eszter testvérek voltak. Nemcsak hasonlítottak egymásra, de egymás iránti mélységes szeretetük is összekötötte őket. Megbeszélték, hogy nem mennek férjhez, csak akkor, ha egyszerre találják meg az igazit. Ez a gyerekes álom persze nem valósult meg. Erzsébet Lajosban megtalálta élete párját,s Eszter "hozzájárulásával" megtartották az esküvőt.
Egy év múlva kislányuk született, akit Katicának kereszteltek, s a keresztanyja persze Eszter lett. Akkor már dúlt a háború és Lajosnak rövidesen a frontra kellett mennie. Apja helyett Eszter segített nevelni Katicát, a háztartást Erzsébet vezette, ő gondoskodott élelemről is.
Lajosról csak annyi hír jött, hogy a Don-kanyarban harcol, ami abban az időben keservesen rossz hír volt... Amikor a bombázások az ő városukat is elérték, a "bunkerekbe" /légvédelmi pincék/ vonultak, mindaddig, amíg a légvédelmi szirénák lefújták a riadót.
Egy ilyen alkalommal, amikor hosszabb ideig tartott a bombázás, Erzsébet kiszaladt a kertbe krumplit szedni, mert nem volt mit enni... Egy bomba egészen közel csapódott be valahova, és Erzsébet abban a pillanatban meghalt.
A kis Katica Eszterre, a keresztanyjára maradt. Együtt imádkoztak Lajosért, akiről csak annyit tudtak, hogy megsebesült. Majdnem egy év telt el, mire hazajött...fél karral.
Katica nem sírt.
-Nekem most is van anyukám - mondta apjának -, az angyal-anyukám küldte.
Nem telt el sok idő, s Lajos megkérte Eszter kezét. Összeházasodtak. Eszter nagyon jó anya és jó felesége lett "félkarú sógorának".
Sokszor elgondolkozott később azon, hogyha ő annak idején megtalálja az "igazit", akkor ki tudja, milyen mostohája lenne most Katicának, mindkettőjük szemefényének.
Katicából mára orvos lett, olyan, aki számára nincs reménytelen eset, csak
odaadó gondoskodás és gyógyító szeretet...
(Szerző ismeretlen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése